Védelmi kategória:

IUCN besorolása nem veszélyeztetett (LC); hazánkban 1974 óta védett, pénzben kifejezett értéke 10 000 Ft.

Leírás,bemutatás:

A fajt elsőként 1961-ben mutatták ki faunaterületünkről, mégpedig a Dunából, a Tiszából és a Rakacából gyűjtött 31 példány alapján. Kis termetű hal, testhossza ritkán haladja meg a 12 cm-t. Teste megnyúlt, hengeres, egyedül hosszú faroknyele lapított kissé.

A halványfoltú küllő a leggyakoribb küllőfajunk | Fotó: Sallai Zoltán

A küllők (Gobioninae) között viszonylag magas a háta, a test legnagyobb magasságát a hátúszó kezdeténél éri el. Feje megnyúlt, orra rövid és kúpszerűen lekerekített. Szeme testéhez képest aránylag nagy, a hazai küllőfajok közül a legnagyobb, a fej legfelső részén helyezkedik el. Alsó állású száját húsos ajkak szegélyezik, a száj szegletében egy-egy hosszabb bajuszszálat visel. Úszói jól fejlettek, nagyok. Magas hátúszóját és hosszú farokúszóját harántirányban két-három szabályos vonallá összeálló halvány pettyek díszítik. Hátúszóját általában hét, farok alatti úszóját hat osztott sugár merevíti. A hát és a farok alatti úszó szegélye enyhén homorú. Hasúszóinak a kezdete kevéssel a hátúszó tövének a vonala mögött ered. Faroknyele magas, vagyis a legkisebb magassága is nagyobb, mint a farok alatti úszó alapja mögött mérhető vastagsága. Végbélnyílása nem a farok alatti úszó kezdetéhez, hanem a hasúszók tövéhez esik közelebb. Oldalvonala mentén 40–42 pikkely számolható. Testének színe a háton szürkéssárga, az oldala kékes ezüstös, a hasa sárgásfehér. Oldalvonala mentén hét–kilenc, a test színénél sötétebb, alig észrevehető halvány kékesfekete folt látható. Uszonyai áttetszőek, enyhén szürkéssárga árnyalatúak. Leginkább fajrokonaival téveszthető össze, de a fenékjáró küllőnek (Gobio gobio) erősen pettyezett a hát- és a farokúszója, végbélnyílása pedig a hasúszók tövétől távolabb esik. A felpillantó küllőnek (R. uranoscopus) sárgásbarna
az alapszíne, nem kékes-ezüstös, hosszabb az orra, faroknyele hengeres, bajuszszálai pedig hosszúak, elérik a kopoltyúnyílás kezdetét. A homoki küllő (R. kesslerii) teste nyújtottabb, háta alacsony, faroknyele hengeres és hátúszójában általában nyolc osztott sugár van. A márna (Barbus barbus) és a kárpáti márna (B. carpathicus) nem egy, hanem két pár bajuszszálat visel a szája körül.

Faj ökológiája:

Közepes és nagyobb folyóink paduczónájától egészen a torkolatig megtalálható, de jellemzően a márnazóna alatt alakultak ki népes populációi. Alkalmanként a folyókból a betorkolló patakok alsó szakaszaira is felhatol, valamint a tisztább állóvizekben is megél. Szakirodalmi adatok alapján ivarérettségét kétéves korára éri el. Május és július között csoportosan ívik, köves, fonalas algás helyeken. Íváskor a nőstények 500–1500 1,5 mm nagyságú szürkésfehér ikrát szórnak el. A kikelő lárvák 4,0–5,7 mm nagyságúak. Táplálékát szerves törmelék, árvaszúnyoglárvák (Chironomidae), kérészlárvák (Ephemeroptera), bogárlárvák (Coleoptera), kagylósrákok (Ostracoda), tegzeslárvák (Trichoptera) és egyéb fenéklakó gerinctelen szervezetek alkotják, emellett kis mennyiségben fonalas algákat és egyéb növényi maradványokat is fogyaszt. Növekedési üteme: az első év végére 25–40 (40), a kétéves 47–65 (53), a hároméves 66–81 (77), a négyéves 80–84 (82) mm testhosszat érhet el, a legidősebb példányai öt-hat évesek.

Elterjedés Európában:

A Duna medencéjének endemikus faja. Őshonos Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Macedónia, Magyarország, Moldova, Montenegró, Németország, Olaszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna területén.

Elterjedés Magyaroszágon:

Hazai sík és dombvidéki vízfolyásainkban általánosan elterjedtnek mondható, az alábbi vízterekből ismerjük: Balaton, Batár, Bene-patak, Berettyó, Bodrog, Bódva, Bózsva, Bükkös- patak, Cuhai-Bakony-ér, Cserta, Csincse, Dobroda, Dömösi-malompatak, Dráva, Duna, Ér-főcsatorna, Fehér-Körös, Fekete-Körös, Fekete-víz, Felső-Válicka, Hármas-Körös, Hejő, Hernád, Hortobágy, Hortobágy-Berettyó, Ipoly, Kapos, Kebele, Keleti-főcsatorna, Kemence-
patak (Börzsöny), Kerka, Kettős- Körös, Kis-Balaton, Koppány, Kraszna, Lajta, Lapincs, Laskó,
Lendva, Marcal, Maros, Morgópatak, Mosoni-Duna, Mura, Nyugati- főcsatorna, Ó-Ronyva, Öreg- Túr, Pinka, Rába, Rábca, Rakaca, Répce, Rima, Rinya, Ronyva, Sajó, Sebes-Körös, Sió, Strém, Szamos, Takta, Tarna, Tarnóca, Tisza, Tisza- tó, Túr, Vadász-patak, Zagyva, Zala, Zsdála-patak, egyéb tavak, nagyobb csatornák és holtágak.

Állománynagyság:

A hazai populáció nagyságára vonatkozóan nem rendelkezünk adatokkal.

Veszélyeztető tényezők:

Állományait legjelentősebben a vízszennyezések veszélyeztetik. A műtárgyak, gátak főként azokon a helyeken fejtenek ki negatív hatást, ahol állóvízi populációja él és a műtárgyak meggátolják a kisebb vonulásokban.

A folyók alsó és középső szakaszai optimális élőhelyet biztosítanak a halványfoltú küllőnek | Fotó: Sallai Zoltán

Hosszú távon a duzzasztók hatására feliszapolódó mederszakaszokról a faj eltűnik, mivel elveszíti optimális élőhelyi és szaporodási körülményeit. Emellett a duzzasztók jelentősen akadályozzák a folyók öntisztulását is. Ugyancsak negatív hatást gyakorolhat állományaira az élő- és szaporodóhelyein végzett homok- és sóderkitermelés.

Természetvédelmi kezelés:

Az élővizek mentén fel kell számolni az ipari és kommunális szennyezőforrásokat. Állományainak fennmaradása érdekében biztosítani kell a faj számára a megépített műtárgyakon történő átjárhatóságot, amit tájba illesztett, természetszerű hallépcsők, halcsatornák kialakításával érhetünk el. A faj élőhelyein hatósági eszközökkel meg kell tiltani a homok- és sóderkitermelést. Szintén kiemelten fontos a faj állományainak monitorozása, a veszélyeztető tényezők feltárása, valamint élőhelyei pusztulásának a megakadályozása.